Zanzásítva általában elmondható, hogy a magyarországi egyetemek nagy részét irányító rektorok, dékánok, főigazgatók nem menedzser-beállítottságúak, azaz ugyan saját szakterületükön kiváló eredményeket tudnak felmutatni de ugyanakkor fogalmuk sincs arról, hogy miként is kellene működtetni egy egyetemi szervezetet. Közben pedig űzik saját kis játékaikat - közpénzen.
Ezen vezetők többsége nem tartja fontosnak egy erős, és döntésképes hr-szervezet - de úgy általában semmiféle háttérszervezet (pl. rektori, vagy dékáni hivatal) megfelelő kialakítását, és döntéseik többnyire ad hoc születnek és egyáltalán nem támaszkodnak döntéseik meghozatala előtt sem a munkaügyi, sem közvetlen támogatásukra hivatott dékáni, rektori hivatalok munkatársaira.
Azaz egy-egy döntés előtt többnyire nincs sem hatásvizsgálat, sem a részletek nem kerülnek tisztázásra - például egy felvételnél, hogy rendelkezik-e egyáltalán üres státusszal például a rektor azaz van-e hová "ültetni" az adott dolgozót. Aztán a már kész helyzetet "sikálja el" valahogy a munkaügy. Ez meg is történik, de mivel nincs tudatában később sem az adott vezető, hogy nem tehette volna meg amit megtett később újra és újra aláír egy-egy kinevezési szándékot. - az amúgy is zömében túlterhelt munkaügyi adminisztráció pedig csak kárelhárítást végez nap mint nap, a valódi stratégia-, szabályzat és jövőkép kidolgozása helyett.
Ennek következménye szükségszerűen az, hogy újabb és újabb embereket kell felvenni - fizetni - a már amúgy túl nagy létszámmal dolgozó adminisztrációba, de így sem oszlik tovább a feladatmennyiség, hanem újabbakat szül. A feladatok olykor aránytalanul kerülnek elosztásra a rendszerben és az értük járó honorárium sem igazságos (pl. munkacsoportokon belül is 300%-os bérkülönbségek fordulnak elő úgy, hogy a jóval többet kereső kolléga jócskán kevésbé leterhelt mintsem a kevésbé megfizetett munkatárs. Ez persze feszültségeket generál, az amúgy is túlbonyolított és rendkívül nehézkesen működő rendszerben.
Általában az is elmondható a felsőoktatási intézmények agyonbonyolított és rendkívül idejét múlt szervezeti hierarchiájáról, hogy az adott munkahelyi vezető (legyen szó fizikai, vagy szellemi területről) sincs tisztában azzal, hogy beosztottjai pontosan mivel is foglalkoznak munkaidejükben, és többségük a bérezésüket sem tekintette át soha. Ebből is adódik, hogy a feladatelosztás és a bérezés aránytalanságai nem, hogy megoldódnának, hanem tovább gyűrűznek.
Miközben rendkívül álságos módon még saját belső előírásait sem tartja be az adott intézmény, akkor a törvényi, minisztériumi rendelkezésekről már ne is beszéljünk.
S persze ne legyünk képmutatók: ebben a világban milliárdok úsznak ki az állam kezei közül a mai napig, hónapról hónapra. Az állam pedig még mindig hagyja ezt, pedig nyugodtan elzárhatná a pénzcsapot, de valamiért nem teszi.
Hát erről a világról fogok itt írni néha - amit, és ameddig lehet. Ha érdekel akkor olvasd... :)
A fenti leírás persze egy intézményből indul ki és ebből általánosít, így nyilván vannak olyan intézmények amelyekre nem illik rá a fenti leírás. Legalábbis remélem. :)
Utolsó kommentek